Eredményes volt az aláírásgyűjtés

2013. július 20.
Írta: Magyar Szó Találatok: 757

Három nap alatt 1009 aláírást gyűjtöttek Bácsgyulafalván (Telecskán) a helyi közösség aktivistái annak érdekében, hogy Zombor város képviselő-testülete vonja vissza azt a rendeletét, amellyel elvenné a falusi helyi közösségek kommunális munkásait és a falusi temetők fölötti rendelkezési jogot – tájékoztatott Keszég Kornél, a telecskai helyi közösség tanácselnöke.

– Az utolsó népszámlás szerint 1728 lakosa volt Bácsgyulafalvának. Ebből kétszázan külföldön élnek, ugyanennyien kiskorúak, tehát mintegy 1300 aktív polgárral számolhatunk. Aktivistáink több helyen zárt kapukat találtak, többször is visszatértek ezekre a helyekre, de meglehet, hogy az adott portákra bejelentettek hosszabb-rövidebb ideig távol vannak otthonaiktól. A felkeresett személyek közül egy tucatnyian se voltak olyanok, akik ne lettek volna hajlandók támogatni a hk tanácsának petícióját a falu, illetve falvak további leépítése és megalázása ellen – nyilatkozta a tanácselnök.

Az összegyűjtött aláírásokat eljuttatják Zombor város polgármesteréhez, illetve közigazgatási hivatalához. Nemesmiliticsen folyamatban van egy ehhez hasonló aláírásgyűjtés, Kerényen (Kljajićevo) meg már befejeződött a támogatások gyűjtése, akár Telecskán, és ugyancsak maximális a polgárok kiállása annak érdekében, hogy a temetőről a hk viseljen gondot, és a falu tartsa meg a kommunális dolgozóit. A Zombor vonzáskörébe tartozó falvakban, ahol jelenleg a Szerb Haladó Párt képviseli a többséget, úgyszintén napirenden tartják a témát, és ezeken a helyeken is a falvak érdekeit képviselő állásfoglalásra számítanak a petíció elindítói.

– A kommunális tevékenységről szóló törvény lehetővé teszi a településeknek, hogy megszervezzék saját kommunális tevékenységüket, amennyiben az nem szolgáltatás jellegű. Magyarán, ha nálunk a hk alkalmazásában levő kommunális munkás karbantartja a közterületeket, lekaszálja a füvet, összesöpri a piacteret, az még nem szolgáltatás, nem fizettetjük meg senkivel, a helyi illetőségbe tartozik. Ezt hagyja figyelmen kívül a városi rendelet. Nem egyszer fölvetettem, hogy az, hogy nálunk valaki lenyírja közterületen a füvet, az olyan, mint amikor a vkt-ben a takarítónő leszedi a pókhálót az irodákban. Hol van itt a szolgáltatás? – kérdezte a helyszínen jártunkkor Elvegyi Ákos, a hk titkára.

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás