Ötösfogat 2015

2015. május 03.
Írta: Keszég Kornél Találatok: 3966

A bácsgyulafalviak az idén bohózatokat, vidám jeleneteket készítettek a közös műsorba

Immár négy évtizede annak, hogy elindult az Ötösfogat kulturális rendezvény, amely mindeddig nagy érdeklődést váltott ki a zombori községben. Ebben az évben a zombori Magyar Polgári Kaszinó a házigazda, mellettük fellépett még a militicsi Németh László Művelődési Egyesület, a csonoplyai Arany János ME, a bezdáni Petőfi Sándor ME és a helyi Petőfi Sándor MME. Mint ahogy eddig, ebben az évben is megtelt a gyulafalvi kultúrotthon.

Az öt művelődési egyesület változatos műsort készített a műkedvelők részére, volt szavalat, néptánc, citera, modern tánc, bohózat, jelenetek.

Mint már hagyománynak számít, hogy a helyi művelődési egyesület a közös program mellett egy bevezető műsort készít, így történt az idén is. A citerások mellett felléptek a néptáncosok, a kiscsoportosok és a nagycsoportosok is.

 

Az ötösfogat idei műsorába a gyulafalviak bohózatokkal készültek, melyek elnyerték a közönség tetszést, vastapssal díjazták a produkciókat. Felléptek: Takács Kinga, Báló Barbara, Báló Bianka, Topár Alen, Kasza Dalma és Mészáros Lilian. A rendező Tamási Gabriella volt.

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi Televízió 
Menü
Időjárás