Pályaválasztás előtt a gyulafalvi nyolcadikosok

2015. május 14.
Írta: Keszég Kornél Találatok: 4253

Egy rendhagyó osztályfőnöki órán azután érdeklődtem ki merre folytatja tovább a tanulmányait a nyolcadikosok közül.

Momčilović Kolecsányi Marina tanárnő az osztályfőnöke az idei nyolcadikosoknak, ebben az évben 12-en ballagnak.

Arra a kérdésre, hogy ki hol szeretné folytatni a tanulmányait, volt, aki határozott választ adott, de volt olyan diák is, aki még nem tudta, merre. A cikk írásakor még nem jelent meg a pályaválasztók számára a középiskolai útmutató, tehát még nem tudni hol milyen szakok nyílnak.

Hárman szeretnének tehetséggondozó gimnáziumba menni, ebből az egyik tanulót már föl is vették, ő a szentesi gimnázium tánc szakára megy, míg a másik tanuló várja a visszajelzést szintén erre a szakra. A harmadik tanuló a szabadkai Kosztolányi tehetséggondozó gimnázium nyelvi szakára készül.

A fiúk többsége a topolyai Mezőgazdasági Középiskola szakjai közül válogat. Páran voltak is az iskola nyílt napján, s betekintést nyerhettek az iskola életébe.

A lányok közül van, aki a zombori egészségügyibe készül, míg van, aki várja a szakok meghírdetését.

Jelenleg is tart a felkészítő, ebben az évben is három felvételi tesztet töltenek ki a ballagók, anyanyelvből, matematikából és egy kombinált tesztet (biológia, kémia, földrajz, történelem, kémia, fizika).

A felvételit és iratkozást követően kiderül, hogy mindenkit arra a szakra vettek-e föl, amelyikre szeretett volna bejutni. Sok sikert az előttük lévő vizsgákhoz!

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás