Kőketáncon a bácsgyulafalvi gyermekek

2015. május 28.
Írta: Keszég Kornél Találatok: 690

Második és harmadik helyezéssel tértek haza a gyulafalviak

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében 19. alkalommal tartották pénteken és szombaton az általános iskolások Kőketánc énekes népi játék és néptánc vetélkedőjét. Több mint 60 csoportot jelentettek be Vajdaság 36 településéről. Az egész magyar nyelvterület hagyományából válogattak a felkészítők, akik közül néhányan még résztvevői voltak a vetélkedőnek néhány évvel ezelőtt. A szervezők nagy örömére a hatalmas érdeklődés miatt az idén két napig tartott a vetélkedő. Pénteken 17 órától 21 műsorszámot mutattak be a csoportok, szombaton reggel 9-től 24-et, a délutáni órákban pedig még 15 csoport mutatkozott be a zsűrinek, Taba Csaba és Fejér Erika néptánc-pedagógusoknak és Lázár Katalinnak, a MTA tudományos munkatársának. A vetélkedő helyszíne ezúttal is az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör volt.

A Vackor csoport harmadik helyezést ért el, míg a Kitrákotty csoport második helyezést ért el.

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás