“Ballag már a vén diák, …" + (VIDEÓ)

2015. június 30.
Írta: Keszég Kornél Találatok: 4649

Tizenkét diák ballagott a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskolából

A bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskola nyolcadik osztályában ebben a tanévben tizenkét diák ballagott. Osztályfőnökük Momčilović Kolecsányi Marina útnak bocsátotta: Balaton Balázst, Váci Bettinát, Takács Egont, Fábián Rubent, Tamási Vanesszát, Zsáki Anabellát, Hajnal Anikót, Süge Botondot, Mándity Lídiát, Varga Andort, Fodor Leont, Porkoláb Nórát, őszre már mindegyikük valamely középiskola padjában folytatja tovább a tanulmányait, kamatoztatva az elemi iskolában elsajátítottakat.

Az osztályfőnök mellett búcsúzott tőlük az igazgatónő, Varga Rajnai Rózsa, a hetedikesek, s maguk a nyolcadikosok is búcsúztak iskolájuktól.

Rövid műsorral kedveskedtek az iskola többi diákjai mind a ballagóknak, mind a megjelent szülőknek, rokonoknak, bácsgyulafalvi polgároknak.

A HK immár két évtizede könyvet ajándékoz a kitűnő tanulóknak, így ebben az évben Porkoláb Nóra és Mándity Lídia kapott egy-egy könyvet, valamint Lídia, mint a generáció diákja a könyv mellett ajándékot kapott a Helyi Közösség Tanácsától.

Az ünnepség után a ballagókra a kisérettségi vár, majd a középiskolai iratkozások.

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás