BÁCSGYULAFALVA: Gyermeknap 2017 (KÉPGALÉRIA)

2017. július 23.
Írta: Dávid Arianna Találatok: 3763

Ebben az évben újra megrendezésre került az immáron már tradicionálissá vált Gyermeknap, köszönhetően a bácsgyulafalvi Kapocs "Locket" Ifjúsági Szervezetnek.

bevált kis csapatunk most is igazán kitett magáért, a szervezésben és a programok kidolgozásában, végrehajtásában és kivitelezésében egyaránt. Fő célunk a kicsi, de annál szeretettebb falunk gyermekeinek szórakoztatása és nyári vakációjuk színesebbé tétele volt és talán lesz az elkövetkező években is. A programok tervezésekor a legváltozatosabb és legszórakoztatóbb játékokat próbáltuk összegyűjteni, amik között igen sok vizes játék is szerepelt a szuper, meleg időre és napsütésre való tekintettel. Ilyen volt a bevált, nagy kedvenc vízicsúszda, a cukorkákkal és vízzel megtöltött lufi piñata is. Majd a késő délutáni órákban arcfestés és homokvárépítés volt a palettán. Az első 3 helyezett meglepetése három óriási görögdinnye volt. De a többiek sem maradtak éhesek.

Mi ezúton szeretnénk megköszönni minden önzetlen segítséget amit kaptunk, hogy ez a csodás nap megvalósulhasson. Köszönet a Helyi Közösségnek támogatásáért, a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületnek is külön köszönet az asztalokért és székekért, amit minden évben használatba vehetünk. Nem mehetünk el szó nélkül a futballpályán minden megrendezett eseményünkre díjmentesen áramot biztosító németországi házaspár mellett sem, köszönet nekik. Köszönet azoknak a barátoknak, ismerősöknek, szülőknek és nagyszülőknek, akik a helyszínen nyújtottak segítő kezet.

A képeket Dávid Arianna készítette, köszönjük Neki!

KÉPGALÉRIA

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás