BÁCSGYULAFALVA: Gyermekhét az óvodában és az iskolában

2018. október 05.
Írta: Keszég Kornél Találatok: 3251

Ebben az évben is foglalkozásokat tartottak a helyi óvodában, tartalmassá téve a gyermekhetet.

Voltak kinti és benti ügyességi és versenyjátékok, olvasónap mesefeldolgozással és kézműveskedéssel ahol sünit készitettünk fonalból és egyik nap gyümölcssaláta is készült. Az iskola szervezésében a szülőkkel összefogva részt vettünk a gyerekvásáron ahol az eladott sütikből 3700 din gyűlt össze abból kivittük a gyerekeket a búcsúba, a többit pedig az egyik ovis testvérjének adományoztuk.

Ebben az évben is tartalmas heti programmal készültek úgy a tanárok, mint a diákok a gyermekhétre. A hagyományos programok mellett, az iskola meghívta a testvérsikolák diákjait is vendégségbe. Így a kupuszini és szilágyi tanulók mellett nálunk vendégeskedtek még a magyarországi, tataházi és csátaljai tanulók is. A közös játékot és barátkozást közös ebéd zárta.

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás