PANNON TV: A település napját ünnepelte Bácsgyulafalva

2020. október 25.
Írta: pannonrtv.com Találatok: 267

A nyugat-bácskai falu közössége koszorúzással és hálaadó szentmisével emlékezett a területre érkezo osökre.

A falu alapításának 137. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség a járvány miatt ezúttal szerényebb volt. Az úgynevezett Karóünnep mellett, amellyel a falu megalapítására emlékeznek, a délelott folyamán fényképkiállítást is szerveztek, amellyel visszatekintettek a magyar muvelodési élet egy évszázadára is Bácsgyulafalván.

Égeto Éva, elnök, Petofi Sándor MME, Bácsgyulafalva: „Tulajdonképpen száz esztendeje, hogy beszélhetünk Bácsgyulafalván magyar kultúráról, ugyanis 1920-ban volt az elso színjátszó társulatnak a megalakulása, és attól a naptól kezdve színdarabokat, különféle operetteket, drámákat és egyebeket adtak elo az emberek itt a faluban.”

A temetoben a helyiek megkoszorúzták Sípos Györgynek, a falu elso bírójának a sírhelyét, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a település létrejöjjön 1883. október 29-én. Koszorút helyeztek el továbbá Nagy János, a falu elso tanítójának sírjánál is. Bezdán József, tanácsalelnök, Bácsgyulafalva HK: „130 évvel ezelott oseink Szeged, és Szeged környékérol a nagy tiszai áradások végett új hazát választottak maguknak. Javarésze a telecskaiaknak, bácsgyulafalvaiaknak Szajánból jött ide. Ezen a napon volt, amikor ok megérkeztek, és egy karót ütöttek le ott, ahol most a templom áll. Ennek a jelképéül ünnepeljük a karóünnepet a mai napon.”

A rendezvényeken a részvétel ezúttal szerényebb volt a korábbiaknál a járvány miatt. Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Muvelodési Szövetség: „Ebben az évben sokan nem tudtak hazajönni, akik hazajöttek volna erre az ünnepre, erre a hálaadó napra, de az kell, hogy erosítsen mindnyájunkat, hogy gondolatban ok is itt vannak, lélekben mindenki itt van, aki csak szeretett volna hazaindulni. A reményeink szerint az elkövetkezo tíz évben is hasonló módon tudunk majd közösen itt együtt ünnepelni, mi is, akiket örömünkre szolgál, hogy a bácsgyulafalviak vendégként meghívtak.”

A koszorúzás után hálaadó szentmisét mutattak be a helyi Magyarok Nagyaszonnya-plébániatemplomban, valamint rövid muvelodési musorral zárult a megemlékezés.Varga Rajnai Rózsa ünnepi beszédében kiemelte diákjaink kimagasló eredményeit városi, tartományi, köztársasági versenyeken.

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás