Dohánymúzeum

  • 2005. június 01.
  • Írta: Hét Nap
  • Találatok: 519

Bácsgyulafalvát a telecskai dombokon alapították a Temesközből idetelepült, elszegényedett honfoglalók 1883-ban. A gyakori árvizek elől menekültek ide a főleg dohánykertészettel foglalkozó zsellérek. Az új ,,hazában' sem hagytak fel a dohány termesztésével. Sőt a telkeket és földeket is ezzel a céllal kapták a jövevények, ezt igazolja Kovács Antal és neje, Krizsán Júlia részére 1899. január 16-án iktatott ,,Telepváltsági szerződés' is, miszerint: ,,...ezen földterület főleg dohánytermelésre volt szánva...' 

Bővebben: Dohánymúzeum

A községi elnök látogatása (2005)

  • 2005. március 16.
  • Írta: Hét Nap
  • Találatok: 267

Zombor község elnöke, dr. Jovan Slavković munkatársaival ellátogatott Bácsgyulafalvára, hogy tájékozódjon a település gondjairól. Jóllehet számára ismeretes a helyzet, hiszen megválasztásáig ő volt a falu orvosa, szerette volna hallani a helybeliektől, hogy pillanatnyilag melyek a legégetőbb kérdések, amelyeket esetleg a közeljövőben meg lehetne oldani.

 

 

Bővebben: A községi elnök látogatása (2005)

Egy december végi délután Bácsgyulafalván

  • 2005. január 05.
  • Írta: Hét Nap
  • Találatok: 243

A bácsgyulafalvi Égető Emese és Gauder Graciella már visszajáró résztvevőnek számít a tiszaszentmiklósi nemezelőtáborban. Ez a magyarázata annak, hogy faluriportunknak éppen ők ketten és természetesen a családjuk lett a szereplője. Hozzájuk látogattunk el december utolsó napjaiban, egy esős, szürke délutánon. Már elhagytuk Topolyát, amikor megcsörrent a telefonom. Vendéglátóink érdeklődtek, merre vagyunk, és figyelmeztettek bennünket, nehogy elvétsük a leágazást. Aggodalmuk okát később azzal magyarázták, eszükbe jutott, hogy a falu neve egyetlen útjelző táblán sincs feltüntetve. Mi azonban pontosan tudtuk, hova igyekszünk. A tájat, a telecskai dombok hullámzását még egy ilyen borús téli napon is érdemes megcsodálni. Aztán meg is álltunk, és lefényképeztük a település bejáratánál lévő táblát, mert a szerb elnevezés alatt szépen ott áll az is, hogy: Bácsgyulafalva.

Bővebben: Egy december végi délután Bácsgyulafalván

Alkategóriák

Info
Bácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió

Bácsgyulafalvi TelevízióBácsgyulafalvi Televízió
Menü
Időjárás